IDŐUTAZÁS - Történetek fotózásról, modellekről

Beck Rita története, akivel 24 címlapot fotóztam.

2021. június 21. - Lukács István Pisti

Beck Rita egyik leg kedvesebb, azon modelljeimnek egyike, akit az utcán szólítottam meg.
Annak ellenére, hogy nem akart modell lenni, aktív közös munkáink során különböző hazai és külföldi magazinokra 24 CÍMLAPOT FOTÓZTAM VELE.
Ezeken kívül egyszer sikerült rábeszélni, hogy menjen el egy castingra, ahol az Oriflame reklámklippbe kerestek szereplőket.
Oda is kiválasztották.
Mivel éveken keresztül együtt dolgoztunk, túl nagy mennyiségű anyagom van fotó illusztrációból és sztoryból is, ezért két részre gondoltam osztani.
Ismerjétek meg és fogadjátok szeretettel Beck Ritát.

cimlapok-1-800x260_1.png

Emlékszem, hogy kb 16 éves lehettem, mikor István megszólított az utcán. Természetesen először bizalmatlan voltam, de mivel azt mondta, hogy kísérjen el az apukám, így gondoltam, adok a dolognak egy esélyt.
Az első fotózásunk a Parlamentnél volt, de voltunk hajó kikötőben, Margitszigeten, a Palatinuson, Lupa tónál, kőbányában, és rengeteget a műteremben.
Gyakran váltogattam a hajam hosszát, színét, és ilyenkor felhívtam, hogy újdonság van.

(A három Tina címlap érdekessége, hogy egyszerre egy azon fotóval a Cseh, a Magyar és a Lengyel címlapon jelentem meg.)

cimlapok-2-800x260.png
Előfordult, hogy csak egy csokor rózsa, egy síléc, esetleg esküvő okán szaladtam fel pár kattintás erejéig.
Jó hangulatban teltek ezek a fotózások, sosem tűnt munkának.
Rengeteg vicces történetünk volt, egyszer elolvadt, vagy inkább megettem a csokit fotózás közben, és egy vízparti címlap teljesen spontán alakult, amikor egy mentő kutya berohant a vízbe mellém.
Végül így barátok is lettünk.

cimlapok-3-800x260.png
Akkor is, és most is egy kis családi panziót vezetek.
A ZSKF Kommunikáció szakán diplomáztam, de a divattal kapcsolatos szerelem megmaradt.

cimlapok-4-800x260.png
A WERK Akadémia stylist szakán teljes képet kaptam a szakma más szegmenseiről, majd Sminkelni tanultam Pintér Andinál és Fazekas Ricsitől órákat vettem.
Jelenleg is dolgozom kis stúdióval, civilekkel, privát fotózásokon. Az emberi arc változatossága gyönyörködtet.

cimlapok-5-800x260.png
cimlapok-6-800x260.png
Nagyon örülök, hogy megismerhettem Ritát.
Egyik ismerősöm, Gara Gaston egyszer ezt mondta: Te Pista, Rita olyan mint egy kaméleon, és mindíg csodálta.
Minden címlapra irányuló fotózásunkból címlap lett, - mint látjátok itthon és nemzetközi szinten is.
-Hihetetlen, hogy még az esküvői fotóiból is egy szálloda prospektusára került.
A többi rengeteg fotóból még mutatok. (Lukács Pisti)

A bejegyzés trackback címe:

https://lukacsistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr9416600416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása