IDŐUTAZÁS - Történetek fotózásról, modellekről

Bővebben ...

2019. január 30. - Lukács István Pisti

Tekintettel arra, hogy lesznek külsős látogatók akik nem ismernek, ezért most a bevezető után teszek egy rövid kiegészítést számukra és külön köszöntöm most Őket is.

Köszönöm, hogy megtisztelnek érdeklődésükkel!

Egykori modelljeim bizonyára már Önre is rámosolyogtak valamelyik magazin címlapjáról, vagy valamilyen reklámból.
Az Ő mosolyuk mögött vagyok én is, aki szerényen meghúzom magam annak ellenére, hogy mások által elismert szép munkát alkottam, számos ismertté vált modell, illetve média személyiség felfedezése, pályafutásuk egyengetése fűződik nevemhez.

Fotóztam leendő modelleket, modelleket, színészeket, énekeseket, együtteseket, közismert szereplőket, focicsapatot, termékeket, reklámokat, rendezvényeket, esküvőket, és sok más egyebeket, de köztudott, hogy munkásságom fő témája a modellfotózás, magazinok címlapjai és ezek köré mondható szépség és modelles téma volt.
A modellek főként saját felfedezetteim voltak, akik által egy időben létrehoztam modellügynökségemet.

Ott voltam a kezdeteknél, amikor a MODELL szakma utáni érdeklődések, felélénkültek, és elkezdődtek az ilyen-olyan szépségversenyek.
Szép korszakom volt, de természetesen voltak kellemetlenségek is, és sok minden felhígult, átalakult, ezért néhány éve úgy döntöttem abbahagyom tevékenységemet.
Sokan szememrevetették, hogy vissza kellene térnem.
Néha, amikor találkozok régi fotós kollégákkal, náluk is felmerül ez a közkérdés: Pista!, miért kellett neked abbahagyni amikor olyan sikeres voltál?.
Valóban, - nekem is hiányzik, hiszen ez volt az életem egyik nagy része, amit nagyon szerettem csinálni, de úgy gondolom egyszer mindenben eljön az a pillanat amikor tudni kell abbahagyni.
A fejemben azonban titokban őrzök még egy nagy álmot, ami talán még beteljesedik, de erről úgy gondolom ráérek beszélni, ha aktuális lesz.
Most pedig itt ez a BLOG, ahol a megőrzött fotókat, emlékeket szeretném feltárni főleg azokkal együtt akik egykor a fényképezőgépem elé kerültek.

Remélem időutazásunk a külső szemlélőknek is nyújt érdekességeket és velünk maradnak időutazásunk során.

Köszönettel, és üdvözlettel: Lukács István /Pisti/

A bejegyzés trackback címe:

https://lukacsistvan.blog.hu/api/trackback/id/tr8514598840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harkàcsi Beàta Tünde 2019.01.30. 18:06:44

Szia Istvàn! Sok sikert hozzà, megèrdemled ès köszi, hogy nosztalgiàzhatunk :)
süti beállítások módosítása